„KIV-AGY” Kaposvári Innovációs Verseny 2015. - DÖNTŐ

Kategória: Alapértelmezett

Innovációs diákverseny Kaposváron

„KIV-AGY” Kaposvári Innovációs Verseny 2015.

 

Innovációs diákversenyt rendezett a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. a város középiskolásainak. A versenyre a TÁMOP-4.2.1C-14/1/KONV-2015-0008 kódszámú „Tudás-Park” projekt részeként került sor.

A verseny célja a középiskolában tanuló fiatalok tudományos érdeklődésének felkeltése.  A verseny megszervezésével és a pályaművek elkészítéséhez nyújtott támogatással a kiíró motiválni kívánja a fiatalokat innovatív ötleteik kidolgozására. A verseny célja továbbá, hogy a résztvevők megismerjék a kutatás - fejlesztés alapjait, módszereit. Közvetett cél a résztvevők ösztönzése tanulmányaik minél magasabb szintű folytatására, amely elvezet ahhoz, hogy választott területük innovatív szakembereivé illetve a jövő kutatóivá válhassanak. A verseny kiemelt tématerületei az agrár-és élelmiszeripari, egészségügyi, műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területek.

Az Innovációs diákversenyre Kaposváron tanuló középiskolásokból szervezett 3-5 fős csapatok jelentkezhettek. Képviseltette magát a Táncsics Mihály Gimnázium, a Munkácsy Mihály Gimnázium, az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, valamint a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola.

A pályaműveket a szakmai zsűri két fordulóban értékelte, a döntőbe végül 6 csapat jutott be.

A csapatok a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft.-től 40.000 Ft támogatást vehettek igénybe a megvalósításhoz.

A pályamunkákon a csapatok június óta önállóan dolgoztak, a saját ütem-és munkatervük szerint.

A csapatok a szakmai zsűri és az érdeklődő közönség előtt mutatták be innovatív ötleteiket október 12-én a döntőben.

 

A zsűri tagjai:

Horváth Éva, Első Magyar Cukormanufaktúra Kft. stratégiai tanácsadó

Keresztes Péter, Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány, főigazgató

Sudár Gergő, Kaposvári Egyetem, Takarmányozástani Tanszék, kutató mérnök

 

A döntőn résztvevő csapatok a részvétel sorrendjében:

 

McKERÓ’S

Csapattagok:

Mester Nikolett, Tián Gergő, Duchnovszky Dóra, Steller Ivett, Lévai Zoltán

Felkészítő tanár: Takács Eleonóra

A felkészítéshez a hátteret biztosította:

Kaposvári Szakképzési Centrum

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

A pályamunka címe:

McKeró’s Autós Bevásárló Központ

 

ULTIMATE MEDIA GROUP

Csapattagok:

Sirankó Boldizsár, Pósa Péter, Vámosi Flórián

Felkészítő tanár: Vámosi László

A felkészítéshez a hátteret biztosította:

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

A pályamunka címe:

Irányítsuk kertészetünket egy tízezer forintos mini PC-vel

 

GYÓGYFÜVÉSZEK

Csapattagok:

Duduka Cintia, Tallián Dávid, Vidóczi László

Felkészítő tanár: Vámosi László

A felkészítéshez a hátteret biztosította:

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

A pályamunka címe:

Természetes élőhelyen gyűjtött és termesztett gyógynövények hatóanyag tartalmának vizsgálata

 

KERÓS CUKIK

Csapattagok:

Nagy Henrietta, Ács Krisztina, Kalmár Klaudia

Felkészítő tanár: Mihajlovits Róbert

A felkészítéshez a hátteret biztosította:

Kaposvári Szakképzési Centrum

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

A pályamunka címe:

Kaposvár desszertje

 

NIINCE

Csapattagok:

Hízó Fanni, Vass Bence, Budavári Adrienn

Felkészítő tanár: Dr. Kerese Tibor

A felkészítéshez a hátteret biztosította:

Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

A pályamunka címe:

A súrlódás dinamikáját szemléltető fizikai modell és analóg interaktív szimulációs oktatószoftver kifejlesztése

 

HELP4EVERYBODY

Csapattagok:

Farkas András Erik, Mozsgai Bence, Lampert Bence Zoltán

Felkészítő tanár: Tari Balázs

Kaposvári Szakképzési Centrum

Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A pályamunka címe:

Beszéd nélküli kommunikációt segítő web szolgáltatás

 

A verseny eredménye:

1. helyezett:

Ultimate Media Group

 

2.helyezett:

NIINCE

 

3. helyezett:

Help4everybody

 

A helyezettek és a döntőbe jutott versenyzők tárgyjutalomban részesültek. A zsűri elnökétől oklevelet vehettek át.

A csapatok felkészüléséhez hátteret biztosító iskolákat a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. 50.000 Ft. értékben könyvvásárlási utalvánnyal támogatta.

Gratulálunk a résztvevőknek!

 

További fényképek az eseményről a Fotógaléria menüpont alatt érhetők el.

Kapcsolódó fotók

Keresés

Eseménynaptár

Linkek